Egy régi kor furcsa figurája vagyok

Kiemelkedő kulturális, irodalmi és oktató-kutatói tevékenységéért Veszprém önkormányzata Cholnoky-emlékdíjat adományozott Dr. Ladányi Istvánnak. A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar oktatója, az Ex Symposion folyóirat szerkesztője és a Sziveri János Intézet alapítója gyökereiről, munkásságáról és a díjhoz kapcsolódó érzéseiről mesélt lapunknak.

A vajdasági Adorjánon született. Meséljen a gyökereiről, hogyan került kapcsolatba az irodalommal és Veszprémmel?

Hosszú és bonyolult történet, ráadásul szakmailag mindig nagy kihívás, amikor az ember a saját életéről beszél. Valamilyen képet rajzol magáról úgy, mint az önéletírók. Ilyen kérdésre rögtön az a késztetés indul el bennem, hogy valamilyen irodalmi, szakmai összefoglalót adjak az életemről. Ez egyébként adja is magát, mert én tényleg egy régi kor furcsa figurája vagyok, legalábbis így tekintek magamra. Az iskolában tanultam meg olvasni – nem olyan családból származom, ahol már megtanítottak három éves korban erre. De amióta megtanultam, azóta folyamatosan olvasok. Magától értetődően kerültem tehát szakmailag is kapcsolatba az irodalommal. Folyamatosan könyvvel a kezemben léteztem gyerekkoromban is és nem is tudtam elképzelni más típusú foglalatosságot. Egyébként közgazdasági szakközépiskolába jártam, de ott is az irodalom volt számomra az elsődleges. Ott született meg bennem az a döntés, hogy magyar nyelv és irodalom szakra megyek. Az Újvidéki Egyetemen el is végeztem a magyar nyelv és irodalom tanári képzést 1987-ben. Egy évi gimnáziumi tanítás után azon a tanszéken dolgoztam tanársegédként, ahol diplomáztam. Ez addig tartott, amíg a történelem bele nem szólt az életembe: a ’90-es évek legelején kitört a délszláv polgárháború. Nem szerettem volna átadni magam a katonai hatóságoknak, ezért a családommal átjöttem Magyarországra. Akkor már jó ismerősöm és barátom volt Géczi János, aki segített, hogy elkezdhessem veszprémi életemet. Az első munkahelyem a Veszprém Megyei Levéltár volt, aztán újságnál dolgoztam, közben pedig folyamatosan szerkesztettük a folyóiratunkat, az Ex Symposiont. Ezzel párhuzamosan az egyetemen is elkezdődtek a humán jellegű képzések. A Színháztudomány Tanszék alapítója, Bécsy Tamás professzor úr hívott meg óraadóként az egyetemre tanítani. Aztán volt egy zágrábi kitérő is az életemben, amikor az ottani bölcsészkaron tanítottam magyart mint idegen nyelvet lektorként horvát hallgatóknak. Ott végeztem el a doktori képzést is. Ezután kerültem újra Veszprémbe, és azóta folyamatos az itteni jelenlétem.

 

A Sziveri János Intézet vezetőjeként milyen feladatokat lát el?

A Sziveri János Intézet nem pusztán azért jött létre, hogy Sziveri János költő nevét, emlékét ilyen módon is őrizzük, hogy foglalkozzunk életművével. Ez egyik magától értetődő tevékenységünk. Főleg pedig a közelmúlt irodalmi folyamatainak kutatásával, a kortárs irodalom figyelemmel követésével foglalkozunk. Az intézet feladata az is, hogy új irodalmárnemzedékeket neveljünk ki, akár tudományos kutatóként, akár kritikusként. De az egyes hallgatók saját szépirodalmi tevékenységét is támogatjuk, figyelemmel követjük. Fontos része az intézet tevékenységének a folyóirat-kultúra kutatása, mert úgy látjuk, hogy a magyar irodalom történetének alakulása meghatározóan folyóiratokhoz kötődött. Nemcsak a szerzők vagy a művek fontosak önmagukban, hanem a folyóiratközeg is nagyon inspiráló tud lenni, és úgy látjuk, hogy erre nem fordít elég figyelmet az irodalomtörténet-írás. Ezt a hiányterületet is próbáljuk betölteni, pótolni.

 

Kulturális tevékenységéért kapott nemrégiben Cholnoky-emlékdíjat. Meséljen az ezzel kapcsolatos érzéseiről!

Ilyesmin természetesen mindig meglepődik, elérzékenyül az ember, aztán pedig elgondolkozik, hogy miért is kapta. Részben az Ex Symposion folyóirathoz köthető az elismerés, amit a Vajdaságról átkerült barátokkal, illetve Géczi Jánossal hoztunk létre. Ez folyamatosan Veszprémhez kötődött, a város szellemi életét gazdagította. A másik a kultúraszervezői, irodalomszervezői tevékenység, ami kötődött a folyóirathoz is, de az egyetemi ittlétemhez is: elég sok irodalmi eseményt hoztunk létre. Többes számban kell, hogy fogalmazzak, hiszen mindent valakivel együtt csináltam. Ilyen például a Trialógusok beszélgetés-sorozat, amit a Bozsik Péter és a Szilágyi Zsófia hoztak létre, jómagam egy jól működő folyamatba léptem be. Ilyen tevékenység a Géczi Jánossal közösen vitt határon túli napok rendezvénysorozatunk, melynek keretében a határon túli magyarok kultúráját próbáljuk meg láthatóvá tenni, sajátunkként felmutatni Veszprémben. Tehát amikor a díjon gondolkozom, akkor bármelyik vonatkozás kapcsán mindig néhány embert, vagy komoly csapatot tudok magam mögött. A Sziveri János Intézet is nyilván hozzájárult ahhoz, hogy a bizottság figyelmébe kerültem, de ez szintén csapatmunka. Továbbá attól is létezik a Sziveri János Intézet, hogy kiváló hallgatói csapat van, aki ebben együttműködik.

 

Van-e esetleg olyan szerző, akit szívesen és sokat olvas?

Egy nincs, sok van. Mindig vannak friss, erős élmények, és vannak, akiket az ember hosszú távon magával hordoz. Az egyik ilyen hosszú távú szerző Tolnai Ottó, minden vajdasági származású írónak és irodalmárnak a mestere. A másik ilyen örök és nagy szerző, akit bármikor újra tudok olvasni, az Mészöly Miklós. Róla írtam is, és szinte minden félévben belekerül valamilyen tematikába. Ilyen fontos szerző számomra Sziveri János is a maga költői és folyóirat-szerkesztői tevékenységével. Nagyon szeretem Bodor Ádám írásművészetét a szűkszavúságával. Közel áll hozzám Krasznahorkai László és Nádas Péter prózája. Továbbra is szeretem és tisztelem az Esterházy-féle prózát. És így tovább, szinte végtelen a sor.

 

Mik a tervei a jövőre nézve?

Nagyon sok beindított projektünk van, amelyekkel kapcsolatban azt érzékelem, hogy egyszerűen felelősséggel tartozom értük. A Sziveri János Intézet munkáját mindenképpen folytatni kell. Továbbá az Irodalom- és Kultúratudományi Intézet felé több programmal, tanulmánnyal elkötelezett vagyok. Nagy tervem, hogy az Új Symposion folyóirat történetének kutatásához hozzájáruljak. Az elkövetkező években leginkább erre szeretnék fókuszálni, azt kutatni, hogy mi volt ez a folyóirat és szellemi mozgalom, amely a saját és számos pályatársam életét, gondolkodását befolyásolta.

 

Klózer Kitti

Fotó: Domján Attila